Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A TERMÉSZET ÉRZÉKELÉSE

 A  modern  társadalmi  fejlődés  egyik  jellemzője  a  nagyfokú  városiasodás.  Mint  több  és  több  ember  gyűl  össze  nagyvárosokban  és  a  világvárosokban.  E  településeken  az  ember  viszonya  a  természethez  gyökeresen  megváltozott.  A  modern  ember,  a  városi  ember  hozzá  hasonló  szomszédok  között  él,  házak,  fehér  falak,  aszfaltozott  utcák  veszik  körül,  ha  vízre  van  szüksége,  megereszti  a  csapot,  a  napfényt  villanyvilágítással  pótolja,  ha  leszáll  azeste,  egész  étrendje  távol  áll  a  természeti  életformáktól.   Az  élő  természetet  a  városi  ember  számára  csak  az  erkély  virágai,  a  parkok,  egy-egy  kis  kert,  néhány  járdamenti  fa  képviselik.

                                       -------------         

                        Komplex  jelenség

 

Az  ember  kapcsolatai  az  eleven  természettel  magából  az  emberi  fejlődésből  erednek.   A  városi  ember  hallását  rontja  az  utca  szüntelen  zaja,  orrát  megtölti  a  benzinszag,  érzékszervei  már  nem  működnek  összhangban  azokkal  a  természetes  érzékforrásokkal,  amelyek  kifejlesztették  őket  s  ezáltal  az  idegközpontok  közötti  normális  kapcsolatok  is  sokat  szenvednek.  Észrevehető,  hogy  a  városi  ember  egészen  sajátos  lelkületű,  sokszor  ideges,  s  egyszersmind  örök  vágya  kikerülni  a  szabad  természetbe.  Valahova  az  erdőbe,  egy  tisztásra,  ahol  hanyat  fekve  élvezheti  a  napot  és  a  csendet,  valahova  a  hegyek  közé,  ahol  nem  sorházakat  lát  maga  körül  és  nem  benzingőzt  lélegez  be.

A  városi  ember  legújabb  szenvedélyét,  az  autólázt,  igazolja  némikép  az  a  lehetőség  is,  hogy  akinek  autója  van,  az  szabad  idejében  gyorsan  kimenekülhet  a  városi  forgatagból.   Megállapíthatjuk  tehát,  hogy  az  ember  sajátos  érzékelései  közé  tartozik  a  természet  érzékelése  is,  ami  közös  sajátossága  ugyan  minden  embernek,  de  sokkal  erőteljesebben  kifejlődött  a  városi  emberben,  mint  a  falusiakban,  akik  számára  a  természetes  környezet  többé-  kevésbé  annyira  magától  értetődő,  hogy  nem  is  veszik  észre.  A  természet  érzékelése  komplex  jelenség,  összete  vői  közé  tartozik  az  optimális  fiziológiai  állapot  egybeötvöződve - a  városnegyedeinkre  annyira  jellemző -  szép,  egészséges  és  kellemes  környezettel.  A  civilizáció  rohamos  fejlődése  egybekapcsolódik  a  mezőgazdasági  művelés  alá  fogott  területek  mind  nagyobb  arányú  növekedésével,  az  ipari  és  városi  jellegű  övezetek  terebélyesedésével,  egyszóval  a  ,,szabad  természet"  laszűkülésével,  hogy  ezzel  a  közhasználatú  fogalommal  éljünk.   Ez  normális  folyamat.  Csakhogy  a  szabad  természet  leszűkűlése  némelykor  olyan  folyamatok  közepette  megy  végbe,  amelyek  a  természetes  egyensúly  megbomlásához  vezetnek  és  súlyos  gazdasági  következményekkel  is  járnak.  A  természetben  ugyanis  meghatározott  egyensúly  áll  fenn  a  növényvilág,  az  állatvilág  és  az  egysejtűek  között,  a  destruktiv  erőket  kiegyensúlyozzák  a  konzervatív  erők.  

Az  erdők  az  ókori  Görögországban (amely  ellátta  épületfával  az  egész  földközi-tengeri  medencét)  maga  után  vonta  a  termőföld  leromlását,  a  hegyoldalak  erodálását,  s  az  egész  félszigetet  kopárrá  tette.  A  fahiány  kényszerítette  arra  az  embert,  hogy  kőből  építsen  magának  házat,  megtanulja  a  kőfaragó-kalapács  használatát  és  kifejlessze  a  mindmáig  páratlan  görög  szobrászatot.   A  mezőgazdasági  terményeket  ezzel  szemben  máshonnan  kellett  behozni  az  országba.

Ausztráliába  1859- ben  bevittek  néhány  házinyulat,  amelyek  annyira  elszaporodtak - minthogy  semmilyen  természetes  ellenségük  sem  volt -,  hogy  néhány  évtized  alatt  szinte  letarolták  a  szavannák  füvét  és  veszélyeztették  az  ausztráliai  juhtenyésztését.  A  meggondolatlan  haltelepítés  Félix-fürdőn  kipusztulással  fenyegette  az  itteni  tavirozsát,  amely  Európa  egyik  egyedülálló  különlegessége.  A  nádarató-gépek  ellenőrizetlen  felhasználása  a  Duna-deltában  helyenknt  a  nádtermelés  csökkenéséhez  vezetett.

                                                  -------------

                   

                       A  természetvédelem

 

                              egészségünk   miatt  is  fontos

 

Már  e  néhány  példából  is  világosan  látható,  hogy  a  természetben  bonyolult  egyensúlyi  helyzet  áll  fenn.  Feltétlenül  szükséges  tehát,  hogy  mielőtt  megbontanánk  a  természet  egyensúlyát  s  újabb  területeket  használnánk  fel  civilizációs  célokra,  a  szaktudósok  tanulmányozzák  kellő  elmélyüléssel  a  várható  következményeket,  mert  a  természetben  nagyon  körülményesen    alakul  ki  egyensúlyi  helyzet,  ezzel  szemben  néhány  hetes,  vagy  akárcsak  néhány  napos  meggondolatlan  beavatkozás  is  helyrehozhatatlan  károkat  okozhat.  Ha  erre  nem  vigyáznak,  kipusztulnak  a  zöldövezetek,  amelyek  megszűrik  a  rossz  levegőt,  kipusztulnak  az  erdők,  szennyeződnek  a  vizek  s  elpusztul  az  a  szabad  természet  amely  nélkül  az  ember  nem  élhet  egészségesen.

A  természetvédelem  az  ember  alapvető  érdeke.  A  modern  urbanisztikai  elképzelések  nagy  mértékben  figyelembe  veszik  ezt  az  igényt   Corbusier  munkája  bizonyítja,  mint  lehet  egybefonni  az  ember  lakásszükségletét  a  zöldövezetek  igényével.  Új,  természetes  zöldövezetek  kialakítása  akut  kérdése  majdnem  minden  hazai  városnak  is.  A  városok  belterületén  ma  már  igen  kevés  helyen  nyílik  lehetőség,  ezzel  szemben  majdnem  minden  város  körül  létesíthetők  természeti  rezervációk.  Ez  nem  is  olyan  nehéz  dolog,  csak  biztosítani  kell  a  közlekedési  vonalak  kiépítését.  Itt  kell  megtalálja  a  városi  ember  szabad  délutánjai  és  szabad  napjain  a  csendet,  a  természet  színeit,  a  friss  levegőt,  ezek  a  rezervációk  elég  tágasak  kell  legyenek  ahhoz,  hogy  a  kiránduló  egyedül  érezhesse  magát,  ugyanakkor  pedig  fel  kell  szerelni  őket  a  megfelelő -  és  nélkülözhetetlen -  közélelmezési  és  egészségügyi  egységekkel.

A  modern  ember  ösztönösen  keresi  a  szabad  természetet.   Néhány  órás  séta  a  szabad  természetben  valóságos  életelixír  az  összes  korosztályok  számára.  A  heti  kikapcsolodás  a  természet  ölén  fiziológiailag  is  rendkivül  fontos,  de  emelett  a  psihikum  számára  mondhatni,  ugyanolyan  fontos,  mint  a  test  számára  a  táplálék.

                                                   -------------

                                      Gondolatok  egy

                                         hársfa  ürügyén 

 

A  kolzsvári  új  poliklinika  egykori  építői  egy  hársfáért  módosították  a  feljárati  lépcső  tervét.  Sokan  szimbolumot  látnak  ebben,  de  tény  hogy  mélységesen  emberi  tett  volt.  Annál  is  inkább,  mivel  egy  szemléletváltozásról  is  tanúskodik  az  öreg  hárs  épp  ott,  ahova  az  ember  életéért  egészségéért  szokott  járni.

 Gyakran  hangoztatjuk,  környezetvédelmi  törvényünk  is  erre  kötelez,  hogy  a  ma  természetvéde-lmének  már  túl  kell  lépnie  a  szoros  értelemben  vett  természeten,  valamint  azon  a  szemléleten,  miszerint  csak  az  igen  ritka,  már  pusztulóban  levő  fajokat  szükséges  óvni,  dédelgetni.  Mondjuk  azt  is,  hogy  környezetvédelmünket  ki  kell  terjeszteni  a  lakásoktól  az  egész  településig,  a  kiskertekből  a  nemzeti  parkokig,  a  legeldugottabb  tanyáktól  a  nagyvárosokig.  Hangosztatjuk,  mondjuk,  hogy  életterünk  megvédésében  valamennyiünknek -  korhatárra  és  foglalkozásra  való  tekintet  nélkül -  részt  kell  vállalnunk.  A  gyakorlatban  azonban  még  gyakran  meghasad  a  tett - ki  így,  mint  a  kolozsvári  építők,  ki  úgy  tesz,  mint  azok  az  emberek,  akik  egész  jegenyesort  írtottak  ki  házaik  környékéről.

Környezetvédelmet  csakis  a  szemlélet  és  a  gyakorlat  harmonikus  egysége  alapján  képzelhetünk  el.  A  tapasztalat  bizonyítja,  hogy  ebben  az  összefüggésben  a  szemlélet  kérdése  az  elsődleges,  azaz  elsősorban  azt  kell  tisztázni :  mit,  hogyan  és  miért?  A  tudatosítás  pedig  nevelési  feladat,  olyan  pedagógiai  ténykedés,  amelynek  mindenkire  hatnia  kell.  Azért  hangsúlyozzuk  ezt  a  tényt,  mivel  nálunk  nagy  vonalakban  három,  igen  eltérő  felfogással  találja  magát  szembe  az  ember.

Kis  számban  bár,  de  hallatják  még  hangjukon  az  olyan  konzervatív  természetvédők,  akik  szinte  minden  emberi  tevékenységet  beszüntetnének,  mert  úgymond,  ebben  rejlik  a  bajok  kútfője ;  olyan  természeti  gazdagságról  álmodoznak  és  cikkeznek,  ami  még  az  őstermészetben  sem  létezett,  viszont  arról,  hogy  mit  lehet  és  mit  kell  tenni  az  ,,itt  és  most"  körülményei  között,  mélységesen  hallgatnak.

E  szemlélet  homlokegyenest  ellenkezője  a  technicista  felfogás.  Népes  csoport  vallja  magáénak,  hogy  a  megoldást  a  technika  vivmányaitól -  gépektől,,  vegyszerektől,  a  fizika  és  a  biológia  tudományának  fejlődésétől -  kell  várni.  Lényegében  lenézik  a  természetnek  azt  az  óriási  szerepét  és  hatását,  amely  még  a  modern  ember  életében  is  döntő  fontosságú.  A  harmadik  irányzat  a  falusi  ember  sajátja,  azé,  aki  közel  él  a  vízhez,  fához,  a  levegőhöz,  s  tanuja  a  természet  állandó  megújulásának.  Ezért  érzi  azt,  hogy  ennek  lehetőségei  végtelenek,  ,,a  víz  minden  szennyet,  szemetet  elvisz,  az  erdő  nagy,  lehet  törni-zúzni,  van  elég,  a  vad  és  a  hal  pedig  közprédának  termett.  Ha  meg  elfogy  az  idén  lesz  jövőre  más!"

                                                   ------------

 

Szükségtelen  bizonyítani,  hogy  mennyi  kárt  okoznak  ezek  a  szemléletek.  Eppen  ezért  hangsúlyoztuk  az  ok  és  az  okozati  összefűggés  tisztázásának  szükségességét,  azt,  hogy  a  környezetvédelem  mai  útját  az  adott  tudományos-technikai  forradalom  és  gazdasági-társadalmi  realítás  közepette  kell  keresnünk,  figyelembe  véve  mindezeknek  a  folyamatoknak  a  felgyorsulását  és  a  vele  járható  stresszt  is.  Ezeknek  a  tényezőknek  a  figyelmen  kivül  hagyása,  enyhén  szólva  is  az  önmagunkkal  és  gyermekeinkkel  szembeni  felelőtlenséget  jelentené.  Mert  ahhoz,  hogy  az  ember  hosszú  időn  át  bíztosíthassa  életterét,  az  általa  megváltoztatott  környezetben  élő  más  lények  számára  is  elviselhető  biotópot  kell  teremtenie.  

Vajon  amikor  a  városok  zöld  övezeteit  megtervezzük,  s  ebben  nagy  előszeretettel  a  nyárfák  hegemóniáját  biztosítjuk,  gondolunk-e  arra  is,  hogy  ezek  a  fák  egyáltalán  nyújtanak-e,  és  hány  állatfajnak,  fészkelési  lehetőséget,  othont  és  táplálékot?  Holott  ezt  is  meg  lehetne  és  meg  is  kell  tervezni.   Mert  csupán  nyárfatelepítéssel  sem  a  környezet,-  sem  a  szűkebb  értelemben  vett  természetvédelmi  gondokon  sokat  nem  enyhítünk,  azaz  ,,a  nyárfák  sem  nőhetnek  az  égig!"   Viszont  ha  más  fajokkal  keverve  ültetnők,  nem  csupán  a  parkok  összképe  lenne  hangulatosabb,  hanem  sok  hasznos  madár  is  javát  látná.  Így  például  a  korai  juhar  és  kőris  terméséért  betelepülnének  a  süvöltők,  a  meggyvágók,  a  pintyek,  a  fenyőpintyek,  míg  az  ostorménfa  (Celtis)  a  csonttollúakat,  a  fekete-  és  léprigókat  csalogatná  eledellel.  De  kitűnő  madáreledel  terem  a  berkenyén  is,  szép  piros  termésfürtjei  pedig  díszítenék  a  parkot  is - azzal  a  sok  kis  élénk  színű  szárnyassal  együtt,  ami  lassacskán  ideszokna.

A  parkok  és  díszültetvények  kialakításánál  fontos  szempont  kellene  legyen  a  fészkelési   lehetőség  megteremtése  is.  A  bokrok  szintjének  kialakításától  függ  például  a  poszáta,  valamint  az  énekes  és  a  feketerigó  megtelepülése,  aminek  alapja  mindig   a  bisztonságérzet.  Ezért  is  javasolhatnánk,  hogy  a  bokorfajok  megválasztásakor  kérdezzék  meg  a  tervezők  a  természetrajz  szakembert  is,  mert  ő  tudja,  hogy  a  zónára  milyen  fajok  jellemzőek  és  milyen  faunával  gazdálkodhatnak.  És  azt  is,  hogy  hova  és  miért  kell  a  hóbogyó,  a  galagonya,  a  kecskerágó,  vörösgyűrűsom  vagy  bodza,  és  hova  az  örökzöld  tuja,  a  fenyő,  tehát  azok  a  fajok,  amelyek  a  táplálékon  kívül  búvó-  és  éjszakázó  helyet  bíztosítanak  sok  kis  ,,parklakónak".   Hasonló  meggondolásokkal  kellene  megtervezni  fasorokat  is,  ahol  ma  túlnyomó  részt  szintén  csak  nyárfákat  találni,  aminek  fárasztó  hatásáról  az  autósok  még  többet  is  tudnának  mondani.  Az  például,  hogy  mennyire  kellemetlen  az  a  rácshatás,  amelyet  egy  ilyen  fasor,  oldalfényben  kivált.  Nyugtatóbb,  tehát  a  vezetés  biztonságát  is  növelni  lehetne  azáltal,  hogy  ha  ezeket  a  fasorokat  több  szintesre  képeznők  ki,  tehát  vegyítenők  más  fafajokkal.  A  ,,földszintet"  bokrokból,  cserjékből  lehetne  kialakítani,  s  így  az  élő  sövény  az  utat  is  védené,  főleg  télen  a  hófúvástól.  Emelett,  a  mezőgazdaságilag  amúgy  is  hasznavehetelen  területen  nagyon  sok  madár  és  emlős  találna  kitűnő  helyet,  szaporodási  lehetőséget.  Nemrég  olvashattuk,  hogy  kisérletileg  már  bebizonyították :  csupán  a  magasfeszültségi  villanyoszlopok  néhány  négyzetméternyi  kerületét  bokrosítva  számottevően  nőhetne  az  apróvad,  főleg  a  fogoly,  a  fácán,  a  fürj  és  a  nyúlállomány.  De  még  mennyi  lehetőség  rejlik  például  a  vízfolyások,   az  öntözőcsatornák,  az  árterületek  növényvilágának  változatosabb  kialakításában  is!  És  ezzel  nem  csupán  tájképileg,  esztétikailag  emelhető  egy-egy  terület  értéke,  haem  sok  hasznos  madárnak,  vadfajnak  nyújtható  kedvező  ökoszisztéma,  olyan  fajoknak,  amelyek  aktív  részesei  a  mezőgazdasági  területek  vetései  és  termései  biológiai  védelmének.

                                                  -------------   

                       Természet  ölén

 

Az  autósok  jelentős  része  kimondottan  természetimádó.  Azért  vett  kocsit  magának,  hogy  hét  végén  és  a  szabadság  alatt  könnyebben  kijuthasson  a  természetbe,  szabaduljon  a  betonkockák  öleléséből.  Szép  számmal  akadnak,  sajnos,  olyan  motorosok  is,  akiket  a  motorizálás  szembefordított  a  természettel.   Bizonyára  mindannyian  láttak  eseteket,  amikor  a  természet  lágy  ölére  kijutott  gépkocsitulajdonos  a  folyó  vagy  a  folyóvizekben,  kristálytiszta  hegyipatakok  vizében(egyesek  egyenessen  a  Szent  Anna - tóban)  csutakolják  poros  acélparipájukat.   Vagy  a  vadvirágos  rét  bársonyszőnyegére,  illetve  a  folyómederbe  eresztik  a  fáradt- olajat.  Gyümölcsérés  idején  hivatásos  és  amatőr  gépjárművezetők  hada  szedi  az  útmenti  fákról  a  friss  gyümölcsöt,  ágakat,  fiatalabb  fákat  törve  le.

Károsul  az  erdő  is.  Idétlen  divattá  vált,  hogy  a  vikend  letelte  után  zöld  ágakkal  fellobogózott  kocsiármádiák  vonulnak  hazafelé - egy  kis  természeti  emlékkel.   De  tudunk  olyan  esetekről  is  amikor  egyes  autósok  gyökerestől  ássák  ki  a  legszebb  fenyőcsemetéket,  hogy  otthon,  saját  udvarukon,  blokkjuk  körül  ültessék  el  azokat.

Egy - egy  vasárnapi  népvándorlás  után  a  kirándulóhelyek,  erdőszélek,  vízpartok,  tisztások  elszomorító  látványt  nyújtanak.  A  szertehajigált  konzervdobozok,  műanyagtasakok,  ételmaradékok,  papírszalvetták  és  egyebek  beszédesen  vallanak  egyes  természetjárók  magatartásáról.   Persze  nem  kizárólag  a  motorosok  bűne  ez.   De  hogy  ők  is  ludasok  ebben,  azt  az  út  menti  parkolóhelyek  szemetes  volta  igazolja.   Mert  a  parkoló  sem  szemétlerakat,  hanem  a  természet  része,  melyet  azért  alakítottak  ki,  hogy  megfáradt  motoros,  gépkocsi  vezető,  szusszanhasson  egyet  a  jó  levegőn.